A kötet záró verse:
Túl az életen
Ha meghalok, nyereség légyen,
s lelkem, mint először bomlott zászló,
a végtelen borától részegen
legyen az űrben fénnyel szálló.
És verje meg az Úr, ha bűnnel
tetézte földi kóborlását.
Csak egyet ne, az Isten bármi nagy:
ne fékezze a lobogását.
Mert költő volt a végtelenre
eloldott hajnali vitorla,
s hová a véres Földről vágyott, majd
szárnyaljon hát a csillagokra;
korláttól, gáttól mentesen – végre
lesz a halál megígért nyereséggé;
a vágyott célok had izzanak át
örökkévaló tiszta véggé.
S ki homlokomnak verítékét
törölte egykor fénylő szeretettel,
ki lelkét adta, míg forró keze
összeremegett a kezemmel:
legyek az áldás életében,
hogy léleksorsomat betölthessem,
s ne illatozzon Istennek kezén
lelkemnél lélek soha szebben.
(Aba, 1954. dec. 10. )
|